K-Zaj K-Zaj K-Zaj

Név:
K-Zaj

Bemutatkozó:
2007 környékén alakultunk (Debrecenben), bár akkor még nem K-Zaj volt a nevünk és csak kéttagú volt a „zenekar” (Urbán Bence – gitár, billentyűk és minden más; Milotai Gergő-rap). Egyszerű időtöltésből, unalomölés gyanánt kezdtük el próbálgatni, hogy mit tudunk kihozni mindabból, amink van. Asztali mikrofonnal vettük fel az első számokat, amik ezért közel sem voltak jó minőségűek. Innen jött később a nevünk is: „Kábelzaj”, amit aztán K-Zajra rövidítettünk, amolyan játék céljából, hogy a „K” betűhöz mindenki maga társíthasson jelentést! Akkor még középiskolás éveinket róttuk, így kapóra jöttek az iskolai rendezvények, ahol meg tudtuk mutatni, hogy a színpadon is megálljuk a helyünket. Segítségünkre van/volt ex-osztályfőnökünk Dr. Bódis Zoltán (basszusgitár).
2008 tavaszán felléptünk Budapesten a Fringe fesztiválon, ahol eladtuk első kezdetleges CD-inket. Nem sokkal ezek után csatlakozott hozzánk Terjék Diána (hegedű), akivel elnyertük az igazi „K-Zaj hangzást”.
2009-ben a Goethe Intézetben (szintén Budapest) volt fellépésünk, ahol Deseő Balázs (akinél többek között Sub Bass Monster is rögzíti dalait) felajánlotta, hogy három számot ingyen felvehetünk nála. Így készülhetett el a stúdió minőségű demó CD-nk. Még ebben az évben felléptünk a Sziget Fesztiválon az Octopus sátorban (Goethe Intézet jóvoltából), Bacsó Fruzsina (zongora) közreműködésével.
Szintén ebben az évben vált a zenekar tagjává Török Emese (dob) aki segített kicsit felpörgetni addigi számainkat és aki, azóta nélkülözhetetlen részévé vált a csapatnak.
2010 elején pedig megtaláltuk az állandó basszusgitárosunkat is Seres Balázs személyében, aki a legfiatalabb tagja a bandának és aki ötleteivel szintén csak emelte a színvonalat. Ő tette teljessé a K-Zajt
A közelmúltban a Debreceni fellépéseken kívül: Hajdúszoboszlón, Pécsett és Nagyváradon volt koncertünk. Döntősei lettünk a Debreceni Ifjúsági Fesztiválnak. A jövőben pedig szeretnénk az országban ismertebbé tenni a K-Zaj nevet, minél többet fellépni, és elkészíteni egy teljes lemezt!

Műfaj:
hiphop / reggae / dancehall

Számok:


Cím: Csak egy pár szó
Szerző: K-Zaj


Cím: Kölyöksámán
Szerző: K-Zaj


Cím: Csend
Szerző: K-Zaj

Videók:
http://www.youtube.com/watch?v=_r3sfg-uR4U
http://www.youtube.com/watch?v=nNmgcErAFvw
http://www.youtube.com/watch?v=Bl_1V8JyQQQ

Weboldal:
http://www.myspace.com/kzajzene

E-mail cím:
bala...@gmail.com

Státusza: döntős

Szavazatok: 39

Fórum / / / vélemények
#1 Norbi
2010. december 30. 23:38

Csak így tovább srácok:D

#2 Lev
2011. január 3. 17:46

Szavazok hogy gyertek már Pestre. Meg egyébként is hajrá.

#3 rlkrll
2011. február 12. 19:21

Nem akarlak leoltani titeket, csak szeretném leírni, hogy tény, hogy nem igazán érdemeltétek meg a továbbjutást...
A legjobb 100-ba még talán beférnétek, de hogy a legjobb 20-ba? Kicsit túlzás...
Gondolom nagyon sokba került...
(És szerintem ez elég szánalmas...)
Elvettétek a lehetőséget a többi nálatok sokkal tehetségesebb zenészektől...
Gratulálok!

Ui.: Nem egy féltékeny / irigy "ellenfél" vagyok, csak egy átlagos zenekedvelő...

#4 agyuri
2011. február 14. 20:42

@rlkrll
szerintem meg bőven megérdemelték a továbbjutást.
elég egyedi hangzást képviselnek...
ja és tényleg sokba került nekik...sok sok belefeccolt óra a próbateremben és a hangszereik mögött.

#5 LeckWare
2011. április 3. 14:21

@rlkrll
Sokba került? Fogalmam sincs miről beszélsz.
Elárulom neked, hogy ugyanúgy neveztünk és ugyanolyan esélyekkel indultunk, mint a többi zenekar, mellesleg fogalmad sincs az egész zenekarról, mint ahogy kommented szerint a zenéről sem. Tájékoztatlak, hogy a nálad tapasztaltabb és zenéhez jobban értő zsűri szerint nem csak a legjobb 20ba, de a legjobb 10be is befértünk a kategóriánkon belül, ami szerintem nem akármi egy ilyen országos szintű tehetségkutatón.
Még annyit, hogy egyáltalán nem dühítettél fel, semmi bajom veled, hiszen nem tetszhet mindenkinek, amit csinálunk, mint ahogy a legnagyobb, legelismertebb zenekarokat sem szeretheti mindenki, de kaptunk már annyi pozitív visszajelzést, hogy a te hozzászólásod ne érdekeljen. :)
Csak légyszíves, hogyha legközelebb írsz egy ilyen kommentet, akkor ne úgy írj, mintha tudnál bármit is a zenei tehetségről!
Köszönöm!

Szólj hozzá!

YouTube