ETaP ETaP ETaP

Név:
ETaP

Bemutatkozó:
A csapat 2005-ben Szolnokon kezdett el dobbal, gitárral, basszussal, kongával (és időnként egy vendégénekessel kiegészülve) Red Hot Chili Peppers számokat játszani.
Azóta nagyot fordult a világ, az újonnan belépő tagok hozták magukkal a saját hangzásukat és zenei világukat, ezért ma már csak a saját szerzemények szólalnak meg a színpadon. Stílusi megkötések nélkül játszunk és nem is szeretjük besorolni sehova számainkat, viszont ez az ,,elektronikus" kategória ami a legkézenfekvőbb besorolás. Szeretjünk ha élő hangszerek keverednek az elektronikával így megjelennek zenéinkben a lounge, trip-hop, hip-hop, jazz és a pörgösebb, törtebb elektronikus tánczenék elemei. A zenék megírása is közösen történik, nincs zeneíró, valaki feldob egy ötletet, témát, majd köré építkezünk.

külön kiemelnénk azokat az előadókat akik hatással voltak ránk: Bonobo, Zagar, Akkezdet Phiai, RHCP

jelenlegi felállás:
Kanizsa Georgina - vokál
Barhács László - szaxofon
Barhács Tamás - Mc Barhx
Barta Dénes - percussion, sampler, billentyű
Karkusz Ádám - basszus, elektromos bőgő
Tornyai Géza - dob

Jelenlegi felállásban 2 éve vagyunk láthatók/hallhatók, de már évek óta rendszeresen koncertezünk. Szolnokon már otthonosan érezzük magunkat, mert sikerül rendszeresen fellépési lehetséget kapnunk és többször bizonyítottunk neves előadók előtt mint pl. Sonar, Ipercussonici (I), Lingua Loca (DE), Neo, Kispál és a Borz (20. születésnap), Esti Kornél

Koncerteztünk már a környező kisebb településeken is, de vissza-visszajárunk Szegedre és Budapesten is sikerült megmutatni magunkat párszor.
Elsődleges célunk rögzíteni első nagylemezünket (Egyre Távolabb a Parttól címmel), mert már több mint 1 órás anyagunk összegyült és szeretnénk ezeket egy helyen tudni, mert koncerteken idő hiányában nem tudjuk mindet előadni.

Műfaj:
elektronikus

Számok:


Cím: Pandora
Szerző: ETaP


Cím: Kesch
Szerző: ETaP


Cím: In the sky
Szerző: ETaP

Videók:
http://www.youtube.com/watch?v=miNVMn7De1s

Weboldal:
http://www.etap.atw.hu/

E-mail cím:
etap...@gmail.com

Státusza: döntős

Szavazatok: 545

Fórum / / / vélemények
#1 Hargitai Míra
2010. december 26. 18:51

.

#2 meskete
2010. december 26. 19:30

:)

#3 Körmöndi Sándor
2010. december 26. 19:34

Hajrá!

#4 regi
2010. december 26. 21:03

vrr

#5 Tengölics Márta
2010. december 27. 15:34

Szurkolok.

#6 Török Alxandra
2010. december 29. 14:35

:)

#7 Strausz Krisztián
2010. december 30. 17:26

:):):)

#8 Grenczer Georgina
2011. január 1. 16:01

:)

#9 Dani
2011. január 1. 16:29

Hahó!

Kár, hogy már szavaztam és csak egy e-mail címem van... :-( A hajón találkozunk!

#10 András
2011. január 2. 12:28

Jók vagytok!! megérne ez egy albumot!! így tovább!

#11 etapádi
2011. január 3. 1:14

uh köszi szépen a sok szavazatot, meg a kedves szavakat:) Istenek vagytok!
találkozzunk a hajón! (legyen úgy:))

#12 Gulyás Szilvia
2011. január 3. 15:19

Szurkolok nektek

#13 szabo lajos
2011. január 5. 14:30

szep-szep, de magyarul nem tudtok enekelni? vagy az nem eleg globalis//
de ezt leszamitva turheto a dolog, kivanom teljesuljon a vagyatok egy lemez formajaban.
lajos.

#14 PS
2011. január 5. 16:14

Adjatok neki! ;) éljenek a közös koncertek ^^ és hajrá! Peti from Jaskasam

#15 Józsa Bálint
2011. január 8. 18:06

Ez egy nagyon jó zenekar:D

#16 doravattay
2011. január 9. 19:52

IGEEEEN! Mindent bele! Ti vagytok a legjobbak! ETaP 4ever!!!!

#17 ricker
2011. január 18. 15:44

Nagyon nyugtató,meglepően kellemes hang s egyben zenei kíséret is remek:)Sok sikert:)

#18 simpista
2011. január 21. 10:28

télleg jó, az időhiányt még nem értem, de akkora hajón megkérdem. sokszerencsét:
Simon - CirkuszKA, Heted7

#19 Linda
2011. január 27. 21:38

Nagyon jó, amit csináltok. : )

#20 Kisgyer3k
2011. január 31. 17:51

jobb lenne ha magyar szöveget írnátok amúgy egész kléassz de elvileg magyarok vagyunk

#21 manó
2011. február 1. 18:54

Nagyon fülbemászó, viszont a dobos biztos, hogy többre képes; így is nagyon jó, csak többet lehetne cifrázni a sorvégeken szerintem.
Pacsit mindenkinek!

#22 hlac
2011. február 6. 22:09

Jók vagytok és egyre jobbak!

#23 gabogo
2011. április 5. 22:08

A38:jeeeeeee!!!!!!!

#24 gabogo
2011. május 8. 22:53

A38 középdöntő: hatalmas JEEEEEEE!!!!!!!
Köszönet a jelenlévőknek a szavazatokért!
(A zsüri és a Bambi nevében is...)

#25 MonoScope
2011. július 28. 18:41

Gratula.

tok jo zenekar vagytok, mindig elismerem en is a jo zeneszeket, meg a zenakarokat, de oszinte ember leven nem tudom mit kerestetek az "elektronikus" zeneszek kozt, es ezzel kiutni jopar tehetseges embert a porondrol.
es itt nem magamrol beszelek, ez nem irigyseg( en pl nem is nyerni mentem, csak mutatni hogy van ilyen is).
de az elektros tabor gyakorlatilag kiesett a sajat mufajabol, es nem azert mert benak voltak, vagy gagyi volt a zenejuk. hanem mert Etap es Bambi Beatz.
Udv

Szólj hozzá!

YouTube