Day Day Day

Név:
Day

Bemutatkozó:
Napjaink egyik legtehetségesebb MC/producere, Day, SP Kölyök LP-jén tűnik fel, négy alapzenéje mellett három számban is közreműködik. A közönség mégis 2007-ben ismeri meg a nevét igazán: The Steve 1st című lemezén az ő beat-je szól az Akkezdet Phiaival közös P.I.Á.É., valamint a Siskafinuccsival rögzített Vérre Back 2 alatt is. Finuccsi Dühkórján is helyet kap egy Day-zene, valamint egy remix is, és a Tezsviir is kapott tőle alapokat a Viir nem válik vízzé lemezre.

Az igazi áttörést azonban a 2007 őszén kiadott 20 LP jelentette, amelyen Day MC-ként is letette a névjegyét, méghozzá olyan közreműködők mellett, mint a tatabányai Fura, TacTica és Turha vagy éppen a budapesti Tezsviir. A jól sikerült feat-eket követően a Gyilkos Február, a Tezsviir és Day létrehozza az Uccai Egyetem nevű klikket, ami underground körökben villámgyors népszerűségre tesz szert már egyetlen előzetes videó után. Néhány myspace-en közzétett trekket követően azonban az együttműködés nem bizonyul gyümölcsözőnek. Nem úgy egy másik project: a 20 LP-n is közreműködő, szintén soproni Radical Speakerrel alapított $ectah 2008 nyarán videoklippel ("Lent az utcán"), majd 2009-ben nagylemezzel (Csendháborítás LP) jelentkezik. Az albumon ismét hallható Zsuzs, Szokratesz és Trobotex, valamint olyan szólószámok is felkerültek rá, mint a Micsináljak? vagy a Szerepjáték. Mindkettő kiváló példája Day legfőbb erősségének: okos és szórakoztató módon megírt, üzenetközpontú rap az utcán nyitott szemmel járó krónikás tollából. Bár a $ectah feloszlik, az időközben Sopronból Zalaegerszegre költöző Day továbbra is termékeny: 2009 nyár végén jön a legújabb dobás, ezúttal a vele egy időben feltűnő szegedi producer, Mil alapjaira szövegel.

Műfaj:
hiphop / reggae / dancehall

Számok:


Cím: Real
Szerző: Day km. Antal


Cím: Manapság
Szerző: Day


Cím: Feketén - Fehéren
Szerző: Day


Cím: Holnap
Szerző: Day

Videók:
http://www.youtube.com/watch?v=wGJj8x-8y30
http://www.youtube.com/watch?v=GpHBuDOEYy0&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=U3PhfNrKeAI

Weboldal:
http://www.dday.hu

E-mail cím:
dayv...@freemail.hu

Státusza: kiesett

Szavazatok: 145

Fórum / / / vélemények
#1 Aajd
2011. január 5. 0:59

Admjtgaja

#2 Szálka
2011. január 5. 15:48

Cím: Real
Szerző: Day km. Antal
pfuuu nagy trekk lett..nagyon nagy, respect

#3 Kis Zra^^
2011. január 6. 20:46

Hát mind három trekk nagyon ütős!(Y)
Imádom Day-t!!!!!!

#4 buckbeatz
2011. január 7. 8:36

A Real-ben hatalmas igazságok vannak.. Mindketten rendesen odamondjátok.. Grat!

#5 day=legnagyobb
2011. január 8. 13:19

Hali!
Kib4***tt jó az új szám, nem tudjátok mikor lesz fenn a dday.hu-n vagy youtuben?
Előre is köszi!!

#6 icbad
2011. január 10. 19:56

hát én is azt várom már:D

#7 winsz
2011. január 12. 12:43

hatalmas lett ezaz új zene Misi!!!
pénteken go Oros!!! ;)
pacsi

#8 lovelock
2011. január 12. 19:23

"a zene egyedül,aki engem tuti szeret!!" Day a tuti:)

#9 RZ
2011. január 13. 15:50

hallod daay ez a REAl ez gecinagy lett!!! resp

#10 valaki
2011. január 25. 14:13

te mi a faszt akarsz itt?

Szólj hozzá!

YouTube