dafke dafke dafke

Név:
dafke

Bemutatkozó:
Történetünk 2009 Február 13-ikán ,pénteken kezdődött a Kamra klubban, ahol hivatalosak voltunk egy pár számos koncertet adni .A koncertig a zenekar semmilyen formájában nem létezett, még neve sem volt.
A koncert,és a meghívás előzménye egy jó félévnyi próba és okoskodás volt, mivel úgy éreztük felesleges feldolgozásokat játszani, csak azért, hogy koncertezhessünk. Így ezen a babonás napon vette kezdetét a dafke zenekar, azóta volt már pár koncertünk, tehetségkutatón is részt vettünk ( 1. helyezés FÉK-Battle of the Bands).

Nem rég vettük fel 3 számos EP-nket, valamint tv-stúdióban is
kipróbálhattuk magunkat : készülünk a nagy kiugrásra. Nyíltak vagyunk. Nem vagyunk zenei rasszisták. Se nem vetjük meg
a tritónuszt sem.
Próbálunk sokféle stílusból a lehető legváltozatosabban építkezni,
de olykor azt játsszuk, hogy beszűkültek vagyunk. pedig nem.
Csak oda a kettőnégy kell bazzeg, semmi több. Ilyenkor
leborulunk a nemes egyszerűség előtt, és körbeálljuk, csak úgy. no. Szóval mi vagyunk a dafke.

Tagok:
Kiss Lóránd - Dobok
Székely Ádám - Basszusgitár
Lugosi Dániel - Gitár, Ének

Műfaj:
rock / metál

Számok:


Cím: Colors With No Shape
Szerző: dafke


Cím: World is a Theater
Szerző: dafke


Cím: Death Jazz
Szerző: dafke

Weboldal:
http://myspace.com/dafkeband

E-mail cím:
dafk...@gmail.com

Státusza: kiesett

Szavazatok: 861

Fórum / / / vélemények
#1 Scheffer Amadé
2010. december 20. 20:09

..,

#2 Horváth Dániel
2010. december 20. 20:09

A legjobbak! ;-))

#3 Vörösmarty Virág
2010. december 20. 23:42

:)

#4 Vass Gergely
2010. december 20. 23:58

Nagyon ütös számok ütős szövegekkel és izzig vérig tehetséges emberekkel, akik nem fosnak semmitől. Rock 'n' roll ahogy vannak :)

#5 andy
2010. december 21. 0:02

Hajrá!!!:)

#6 TZAFETAAS
2010. december 21. 3:31

Lugó A király!

#7 ssasa
2010. december 21. 10:03

NYOMASD LUGÓ!!!!!

#8 gyuribá
2010. december 21. 12:23

mocsokállatokvagytok! Hajrá Lugó

#9 Korcsi
2010. december 21. 14:32

3 címről is szavaztaam

#10 fruzsi
2010. december 22. 14:56

hajráá

#11 Erik Cihika
2010. december 24. 16:37

A zene jó, a keverés nem éppen fülbarát.
Szakít a gitár sound és nincs tisztázva ezáltal kásás. Rengeteg a középmagas picit fájó is nem éppen analog hatású. A tulzott ének effekt hideggé teszi a a hangzás. Mintha nem is UAD-al készült volna. :(
A zenekar egyébként jó pláne a 2. dal ami odabasz.
A harmadik egy picit nekem RMachine. /nem is kicsit! geci vagyok?/
Bárki megharagudna rám azért amit ide írtam, azt írtam amit én érzek.
Egy genyó kritikus vagyok hisz mindennap zenészekkel, zenékkel foglalkozom hivatásszerűen és én is zenélek.
Tudom a mi zenéink is hasonlítanak valamire, hisz nagyon nehéz manapság új stílust alkotni. Én pl nem is akarok.
Egyébként Boldog Karácsonyt és sikerekben gazdag Boldog Új évet kívánok a DAFKE zenekarnak: személy szerint Lórinak, Susunak és Daninak.
Erik

#12 Lugosi
2010. december 24. 17:47

Erikbácsi!
Köszönjük a kritikát igazán érdekes!!
Amőgy cska az első és a hamradik szám az igazán "normális felvétel" a 2 ik azért fáj mert akkor még se rendez torzítóm, se rendes alapom nem volt de ezt te is tudod, a felvételnél is már ilyen volt!!!!
Nah de karácsony van, ne is ezzel foglalkozzunk hanem igyunk!!!
Első és harmadik számban azért nem fáj agitár szerintem, és jó soundja van!
:)

#13 Törőcsik Judit
2010. december 26. 22:51

Nagyon tetszik!

#14 horvathne
2010. december 27. 11:20

szavazok

#15 Tóth Zsuzsanna
2010. december 27. 11:46

Csak így tovább...

#16 Fauszt József
2010. december 27. 18:23

remek

#17 Rátonyiné Bárdosi Györgyi
2010. december 27. 21:00

Szavazatommal támogatom: "dafke"

#18 kiszel beata
2010. december 27. 22:47

hajrá dafke

#19 kiszel beata
2010. december 27. 22:48

hajrá dafke

#20 Kreutz László
2010. december 28. 9:03

Szépen szólnak a gityók is, a keverés majd jobb lesz, az sokszor pénz kérdése.

#21 Andrea
2010. december 29. 13:53

Tök jó! Nagyon ütős, nagyon tetszik, már első hallásra is, pedig az nagy szó!!!
Hajrá!!!

#22 Lugosi
2010. december 29. 14:32

Köszönjük a sok elismerést!!!
Kreutz Laci, apu üdvözöl :)

#23 Marika
2010. december 29. 21:20

HAJRÁ GYEREKEK!!!

#24 Bakáts Lajos
2010. december 30. 19:29

Sok sikert, drukkolok! :)

#25 ----
2010. december 30. 19:52

!!

#26 Gal Jeno
2011. január 1. 12:46

Hajrá

#27 Gal
2011. január 1. 12:48

Igen

#28 dexx
2011. január 3. 18:29

Nem akarok megsérteni senkit, de ez egy rakás fos!

#29 Lugosi
2011. január 4. 13:35

Nem sértesz meg senkit, mert ezek szerint fosozni könnyű. Leírnád részletesebben ,hogy mi a bajod vele 8bites barátom?

#30 Manó^^
2011. január 4. 17:08

Hajrá!

#31 judy
2011. január 4. 18:25

sok sikert

#32 Tina Psycho
2011. január 4. 18:36

Szeretlek

#33 Lakatos Vivien
2011. január 4. 18:59

Mert segítek egy barátnak :), és biztos jók lehetnek :).

#34 the rocker
2011. január 4. 19:55

Gondolom nagy a baráti kör, de az is tuti, hogy egyikőtöknek sincs barátnője, hogy ilyen ipari mennyiségben van időtök gyártani a kamu email címeket és a szavazatokat! Hajrá srácok, egy 20 perces koncert a hajón megéri a vesződséget...inkább gyakorolnátok, vagy csajoznátok.

#35 Lugosi
2011. január 4. 20:19

Nah idefigyelj te irigy kutya, vagy nem is tudom minek nevezzelek.,
Ajánlanám figyelmedbe hogy zúzzál el gyakorolni, vagy csajozni és ne velünk foglalkozzál ha már ilyen genya okos vagy, 2 nem akarok reklámot csinálni ide de mivel marha sok ismerősökkel foglalkozó oldal létezik akár magyar akár külföldi nagyon egyszerűen bel ehet ennyi szavazatot zsákmányolni pláne hogy ha 3 an ezt csináljuk.
Nem értem mi a probléma? Az nem tetszik hogy csak ma 150 szavazatot gyűjtöttünk? Majd megnézik szépen az email adatbázist a zsűriék és mindegyiken látni fogják ,hogy valós e vagy nem.
Fáj valami öreg ?

#36 csaló
2011. január 4. 20:26

Srácok!!!
Egy nap alatt 100 szavazat???
Na ne nevettessetek már!!!!!

C S A L Ó K vagytok!

#37 Zsuzsa
2011. január 4. 20:29

Hajrá!

#38 Lugosi
2011. január 4. 20:32

Tisztelt csaló.

Ha megnézted volna vannak olyan zenekarok akik a semmiből kapásból 220 szavazattal jöttek ki a beregisztrálásuk után.
Az fél nap volt...
Szocializálódjál azt lesz neked is ennyi haverod

#39 the rocker
2011. január 4. 20:34

Igen, lehet egy nap alatt 100-200 szavazatot csinálni. Az első 2 napban amíg szólsz facebookon, iwiw-en, meg egyéb helyeken a 389 ismerősödnek. Akik közül majd mondjuk jó, ha 150 szavaz is. :-D

Csak tudod Lugókám amikor 2 hét után egyszer csak megjelenik 200 extra szavazat egy nap alatt a semmiből az gyanús...
Meg amikor szilveszter előtt szavazol magadra 50-et, mert tudod, hogy másnap részegen fogsz fetrengeni az árokparton és emiatt majd nem tudsz eredeti tempóban "dolgozni". Na ez az ami szánalmas apafej.

#40 the rocker
2011. január 4. 20:36

Hozzátenném: az sem feltűnő cseppet sem, hogy pl.: amíg itt eszmét cserélünk a szavazataitokról addig kb 1.5-2 percenként érkezik egy újabb szavazat. Csak nem ennyi idő beregisztrálni a freemailen és leadni a szavazatot? Fura.
Na részemről ennyi volt a társalgás.

#41 Lugosi
2011. január 4. 20:46

Nem az a furcsa hogy bejönnek a szavazatok öcsém.
Ne fogom elárulni a titkát hogy csalásnélkl hogy lehet ilyet cisnálni de ha van egy imerősöd annak van legalább 300 másik ismerőse akit ne nem ismersz..
Ebbe gondolj bele.
ha szánsz rá időt és vannak jófej haverjaid akkor osztják az észt az interneteten.
Kápis?
Majd ha nem tetszik akkor kiviizsgálják és megnézik hogy mi valós meg mi nem.
Amúgy is a fr freemail szar, ma volt szabad napom ma rááltam a projectre.
Sikeres szavazat vadászatot, és jó zeneírást.
Mert hogy van még hely 18 ( persze csak a jó zenekaroknak)
te hozzájuk tartozol ?

#42 Kacsa
2011. január 4. 20:53

Nemtom mi a bajotok... Össze lehet hozni ennyi szavazatot csak kell a pofa hozzá! :-) Amúgy ha azt hiszed, hogy kamu e-mail cím és nem lesz következménye ha ne adj isten csalnak, akkor ott a lehetőség! Te is csinálhatsz kamu e-mailt... Annak idején a bandland-en sok zenekar szavazatait nyírbálták meg azért, mert sok kamu e-mail volt! Szóval nem kell izgulni!

#43 Peti
2011. január 4. 20:53

Engem igazából nem is a szavazatok gyors ütemben való növekedése zavar, hiszen lehet hogy tényleg nagyon sok külföldi és magyar barátotok van. Ellenben a harmadik szám az szégyenteljes és röhejes Rage against the machine nyúlás.

#44 Horváth Viktória
2011. január 4. 21:01

:)

#45 Horváth Viktória
2011. január 4. 21:02

:)

#46 polip
2011. január 4. 21:05

Jó pár azonos IP cím ismerhető fel, legalább ne ennyire látványosan növekedjetek mert kizárnak titeket a versenyből ... figyelik nem tűnik fel ??

#47 the
2011. január 4. 21:12

Szerintem nem érdekli őket. Ha már ennyit fáradnak legalább hadd játszanak. Mondjuk az elég ciki lesz amikor az 1000 szavazatos zenekar A38-as koncertjén megjelenik 80 barát-ismerős-nagymama. :-D

#48 Lugosi
2011. január 4. 21:15

Figyeljék.
A verseny nem ip szerint számolja a szavazatokat hanem mail cím szerint, és igen van akinek van töb,b 2-3 címe.
sőt olyat is tudok modani aki 5-6 ot küldöt.
Senki ne mondja hogy ez csalás mert nem az.
20-30 ra én is azt mondanám hogy gáz.
figyeljék, nézzék meg.
De hogy a mai napra találnak legalább 100 különöző ip-t az biztos.
a Ragera visszatérve tudok róla, hogy nem csak feelingre de SZámra is nagyon hasonlít.
Tudom mire gondolsz.
Amikor ez a szám készen lett, én nekem halvány fingom nem volt róla, Mert nem halgatok Raget illetve ismertem a nagy slágerszámokat jól kiröhögtek a haverjaim és megmutatták.

Ja szar érzés volt, de ezért ne mfogom kidobni ,mert az elején 2 hang meg a dob beszállás megegyezik.
Utána a két számnak köze sincs egymáshoz, ezt te is beláthatod.

#49 Peti
2011. január 4. 21:27

A refrénnek valóban különböznek, azzal nincs is gond. De maga a fő riff az 80%-ban ugyanaz. Plusz a dobos biztos hogy ismeri a számot, mert pontosan ugyanazt üti az elején mint a RATM:) és utána is nagy a hasonlóság.Nem mondom azt hogy direkt csináltátok, de azért elég cinkes szerintem, lehet hogy szerencsésebb lett volna egy másik nótát feltölteni helyette.

#50 polip
2011. január 4. 21:34

Tudom, hogy nem IP cím alapján nézik meg azt is tudom hogy embereknek 4-5 mailcimük is van, söt azt is tudom h gyártani is kell hozzá 1-2 kamu mailt... :)

DE ITT AMI GYANUS az a GYORSASÁG !! A GYORS növekedés!!

Statisztikailag ez pont fordítva kéne lennie...

előszőr mikor reggelsz megszalad mert a havrok és ismerőseinek az ismerősei midnenki szavaz plux lelkesedés.. aztán ez idővel fokozatosan csökken... ekkroa aktivitás, hogy kb (mert láttam) 3.5 óra latrt megnőttetek 124-el képtelenség X nap regisztráció után.. szal kamu de félre ne érts nem irigység mert ez van itt eztkell cisnálni, csak leglaább ne reagálj akkor nekünk, akik ezt irják!!

Ne mentegetőzz hanem magadba leglaább ismerd el és kész!

#51 Lugosi
2011. január 4. 21:34

a 80% azért nem igaz mert az első két hang ( E-fisz) stimmel utna már tök ms a gitár, és nem üveghangok vannak)
a 81% ot ugy fogadom el hogy ütemen belüli ritmusok megegyeznek ez tény.
De ha ők a Wake uppal megengedték maguknak hogy egy Led Zepp Kashmirt előadjanak, akkor én is megtehetem ezt, bár nem állt szándékomban.
De jogos amit írtál és aláírom a hasonlóságot, de te sem mondhatod azt hogy az, csak olyan, és amúgy a kezdő rifftől eltekintve közük nincs egymához.
Ez nem lopás.
a Wake up az, mert az tényleg hangról hangra van.

#52 Lugosi
2011. január 4. 21:40

elismerem hogy fantáziadúsabb és okosabb vagyok mint ti.
megmondjam a frankót?oké legyen.
Nem csak nekem van facebookom.
Nem cska én akarok szavazatokat gyűjteni.
Va 3 testvérem,
Nem mindenki ugyaabba a suli ba jár.
Van aki A sportot űz, van aki B-t.
van több gép itthon.
Ma itthon volt mindenki.
Rááltunk a projectre most este.
Ennyi.
Polip bácsi.
ma 200 szavazatot dugtam zsebre. látom hogy fáj.
adjak 100 at? mert megtehetem érted..
Inkáb ahelyett hogy lecsalóznál te piti kis hisztigép, találd fel magad.
De tudod mit?
Írjál a hajónak hogy csalás gyanús.
Hívjanak be hogy mi van.
Ott a hajón ha ell bebizonyítom hogy hogy lehet szavazatokat herdálni pikk pakk. Pláne többen.
Nem tudom hány néven nyomod, de amikor az más zenekarok ugyanígy kiugrottak a tömegből egyből csalózás lett.
Nem unjátok még amúgy?

#53 Fubyee
2011. január 4. 21:44

Najó áljjatok le : D: D egyszerüen szánalmas h azért mert belehúzott a tesóm itt sírtok..... oldjátok meg a sok szavazatot.....nem kell me csicskulni meg semmi izé h csalnak vagy vmi..... ha csalnak azt a szervezők ugyis látják.....
Szal pofa lapos és gyüjtsél szavazatot...

#54 Peti
2011. január 4. 22:04

Én sem értem hogy miért agonizáltok ennyit a sok szavazaton. Csalnak? csaljanak, majd kiszórják őket. Nem csalnak? akkor meg pofátlanul nyomják magukat. Csinálják csak, az ő dolguk. Az első körön valószínűleg a szavazatok miatt túljutnak, de onnan viszont nem lesz tovább, mert a zene eléggé fantáziátlan, sablonos és lapos. Ez persze csak az én véleményem.

Értem én, hogy bassza a csőrötöket a sok kóstolgatás meg gyanúsítgatás, de ettől függetlenül nem kellene nagyképűen és alázósan visszaszövegelni, azzal a zenekar renoméján rontasz csak.

#55 Lugosi
2011. január 4. 22:11

A Sablon jelzőt kifejezetten sértőnek tartom, nem hallgattad meg a második számot meg az elsőt és nem vontál le olyan következtetéseket hogy mindhárom szám más?
a Zenekar renoméja... Ott el lett cseszve hogy ma sok szavazatot szereztem.
Nem tudom te melyik zenekarban játszol, vagy ha játszol akkor mit hogy de szívesen meghallgatnám én is. nem bosszúból, de mivel TE vagy az egyetlen értelmes és vitára képes egyén jelenleg , ezért kifejezetten kíváncsivá tettél.
Megtisztelne ha meghallgathatnálak.
És igaz, bocsánat a nagyképű (szerintem nem alázó) vissza dumálásokért, de kikérem magamnak ,ez munka, nem csalás.
Ha csalnék már több ezer lenne.
minek?Szeirntem nekem van anyni önkritikám, hogyha nm válogatnak be, és cska a szavazatokkal jutunk tovább, hogy tényleg nem igazán jó amit csinálunk mert csak a szavazat vitt minket tovább.
ellenkező esetben meg ha beválogatnak ,akkor a szavazatunk száma semmissé válik és az utánunk lévő legnagyobb szavazatú együttes kerül be.
Pont.
Várom válaszodat Peti koma!

#56 Peti
2011. január 4. 22:56

A sablonosságot nem úgy értettem hogy ugyanolyanok a számaitok, hanem a számomra nem túl fogós gitártémákra, a számok dinamikai felépítésére céloztam. Én az Alice Anton nevű zenekarban dobolok, nyugodtan hallgasd meg, örömmel veszem a véleményed. Nem a szavazatok sokaságával van feltétlenül a gond, ha jól tudom te vagy a frontember, legalábbis a neved alapján, inkább a kommunikációval. Ha te rosszul és antipatikusan adod elő magad, akkor azt az egész bandára ki fogják vetíteni.Mindenkinek megvan a saját véleménye mindenről, van aki értelmesen megfogalmazva tudja előadni, van akinek csak fáj, van aki meg fröcsög. ettől függetlenül mindegyiket a helyén kell tudni kezelni, nem szabad felvenni őket.

#57 Peti
2011. január 4. 23:02

És természetesen mindhárom feltöltött nótát többször is végighallgattam.

#58 Lugosi
2011. január 5. 0:21

Nálunk nincs frontember ,de ha muszáj megnevezni valakit, akkor ja ,én az vagyok.
És amúgy, teljesen igazad van, hogy inkább nem kéne hisztire reagálni vagy ilyesmi, de tényleg a szög áll ki az ember hátából amikor valami piti hülyeségen letámadják ezren az embert.
Nem magamról akarom lemosni a szennyet, amiket ide írogattam, de azon kívül , hogy gúnyosan megjegyeztem dolgokat,se csúnya szót nem használtam és semmilyen formában nem szidtam senkinek semmijét.
Más zenekaroknál akik beírogatnak , ott is vannak igazi gyökerek akik a " hát ez fos" jelzővel illetnek zenekarokat (akár minket ugye deex).
Tudom, hogy van kúlturáltabb dolog is mint fröcsögni na de... Álljunk már meg, mindenki találja meg a helyét és maradjon is ott.
Az alapvető kommunikációs baj, hogy miért kell beugatni? Meg alaptalanul vádolni ahelyett hogy valaki azt kérdezte volna ,hogy 3 vagy 4 óra alatt 150 szavazat?
Biztos vagyok-e ebben, hogy ez így megállja a helyét?
Eszembe nem jutott volna itt kiosztani az észt hogy mindenki menjen a pitlibe, ha az első kérdés se úgy kezdődik ( illetve reakció), hogy buzi csaló brigád...
Kedves Péter hallgatom az anyagotokat.
Már kedvem sincs foglalkozni az egész csalósdival, lehet jobb is...
Ha meg tényleg csaltunk, úgy is kiderül nem ? :)

#59 Lóri
2011. január 5. 0:52

én még a saját e-mailemmel se szavaztam, nemhogy kamuval :D de ezekért a kommentekért már megérte jelentkezni.
amugy én is csak a főbb Rage számokat ismermem, és engem is jól kiröhögtek mikor megmutatták, hogy biztos tőlük loptam. sajnos nem tudom bebizonyítani, hogy nem loptam, hanem ugyanazt kitaláltam oda, de nem is akarom, mert nem érdekel. ha valakinek örömet szerzek ezzel, hogy emiatt kiélheti rajtam az utálkozási igényeit, még nagyobb haszna volt. :)

ennyi történt: volt egy húzós riff, amire a leginkább odaillő dolgot akartam játszani, ez jött, tetszett, így maradt. még ha tudtam volna, hogy van egy ilyen Rage-szám, sem doboltam volna fel mást, mert azért rontani a számunkon, hogy ne higgyék azt hogy lopunk, nagyobb gáz, mint vállalni a rágalmakat, miközben én tudom, hogy nem igazak, és van egy király számunk. egyébként mi az hogy lopás? emberek ne akarjuk már kismillióan azt hinni, hogy a mai zenei világban teljesen egyedi dolgokat alkothatunk. nyilván kondicionál minket minden zene ami mellett felnövünk, és mint ahogy a zenesuliban is megtanuljuk, hogy kell játszani a hangszeren, úgy a zenehallgatás is rávisz minket ugyanarra a feelingre, mint amiben az előadó írta őket, és amelyik feelingből mi is megcsináljuk a magunk világát a számainkban.
pl attól még, mert szeretem a Nirvana-t, nem lopom meg a dobosát, ha ugyanazt az alap 2-4 et merem játszani valahová, amit ő kb mindenhova játszott... ez olyan mintha a közös 'a' meg 'az' névelőkre hívnánk fel a figyelmet két dalszövegben. mind2 arab betűvel íródott, lopás....
jó zenét kell csinálni. a zenéért, és nem pedig fiktív jogdíjbehajtókért, akik azt elemezgetik hogy 4 egyező hangért 10rongy bírság, 5 hangért pedig börtön jár.
legyen már peace, basszameg :) nem erről szól az egész?!

#60 lugomam
2011. január 5. 10:57

Kedves Peti!! Örülök, hogy a kedélyek lecsillapodtak, és tudtok beszélgetni. Pár mondat csak a tegnap kialakult helyzethez: összeült a család / ami nagy/,és mindenki próbált segíteni a Daninak. Ami összejött. Erre sokan elkezdtek kígyót-csalót kiabálni, ami nem volt tisztességes. Mivel egy ismeretlen együttesről van szó,természetes, hogy megpróbál bekerülni legalább az első körbe, hiszen nem kevés jó zenekar jelentkezett erre a versenyre.Az is nagy szó, ha a 20-ban benne lehet.Nagyon sok olyan zenekar is van, akiknek már jelent meg lemeze, nem 1! illetve rendszeresen koncertezik sokszor neves zenekarok előzenekaraként. Szerinted ez nem csalás, hiszen sokkal nagyobb az ismertségük!!! Mi csak esélyegyenlőséget próbáltunk teremteni.

#61 Luke
2011. január 5. 13:09

Lóri for president! :-D

Dani

#62 ingyombingyom
2011. január 5. 17:08

jah a 3. számotok DEATH JAZZ
http://www.youtube.com/watch?v=dDzw9HLQCK4&feature=related

érdemes az elejét meghallgatni
nincs új a nap alatt.............de ennyire? XD

#63 Lugosi
2011. január 5. 20:46

Nagyon ügyes vagy csillagom.
Ezidáig erről beszélgettünk.
Akkor most még egyszer beírom.
Hallgasdmeg a Wake up-t a Ragetől.( első album)
Majd hallgasd meg a Led zeppelin - Kashmir- t is.
NMa ugyehogy ugye?
És te is írtad.
Az elején.
És utána?

#64 Knkrt
2011. január 5. 21:13

Mi alternatív zenét játszunk, de ez ütős (Y)
A végén a szóló zsír, mert Matt Bellamy-nak is van, hogy emlékeztetett.
Jók vagytok, hajrá

#65 Knkrt
2011. január 5. 21:14

az utsó előtti mondatért sorry, csak bele akadt az ujjam a billentyűzetbe :D

#66 Lugosi
2011. január 6. 1:38

Köszi Knkrt!
Ezt a szólós dolgot melyik számra és mire érted? :)
Esetleg a te zenekarodat is meg lehet hallgatni ? :)

#67 Yoman
2011. január 9. 11:51

Nem frankó!

#68 ryp leet
2011. január 9. 18:06

minimális segítség az a +2, de hajrá srácok!

#69 csaló
2011. január 10. 9:18

Szóval 500 szavazat pár nap alatt????

ROHADT., GENNYLÁDA CSALÓK VAGYTOK!!!!!!!!!!!!!

#70 Lugosi
2011. január 10. 11:40

December 20- Jan 10 ig az neked pár nap?
Amúgy ez a szöveg már nem menő, találjatok ki valami újat, ez már lejárt. :)

#71 Sans
2011. január 11. 0:09

JOOO

#72 Sans
2011. január 11. 0:09

JOOO

#73 mc
2011. január 11. 18:37

jooo jooo joooo a nevem mc coloumbooo...kiraj XD

#74 COBRA
2011. január 12. 18:05

oké

#75 Lugosi
2011. január 28. 21:42

Kedves Mindenki!!!
Egy hete hagytam ki pontosan Ámítógép nélkül, és a mostani helyzetre való tekintettel megkérek mindenkit, hogy NE szavazzon többet.
Elég volt.
Annyit görcsöltem hogy összejöjjön, annyi mindenkit kértem, és kotortam elő, hogy összejöjjön a közönség szavazás, hogy tutti legyen.
Innentől kezdve viszont azt szeretném ha a ZSűri válogatna minket be, eszetekbe ne jusson csalni, vagy olyat tenni, ami úgy vinne minket sikerhez, hogy meg sem dolgoztunk érte.
Csalózhatnak is jobbra, balra, én is visszaírtam, nem kellett volna, csak annyira akartuk mi 3 an ezt hogy öszzejöjjön. És sokáig így is tűnt.
De most már azt szeretnénk hogy a zsűri keze döntsön a dologról, ha elég jók vagyunk akkor bekerülünk így is, a sok anyázás között, a "kevés" szavazatunkkal, és a zenénkkel.
Így legyen!!!!

#76 Panni
2011. március 9. 13:06

Ne aggódjatok.
Ennek a néhány eszementnek csak azért fájt, mert ők csak anyázni és ujjal mutogatni tudnak, amivel megjegyezném, elég nehéz barátokat, vagy szavazatot szerezni. Vannak, akiknek egy szavukba kerül és körülöttük a világ, és vannak, akik csak csörtetnek, tajtékzanak és egyszer csak arra eszmélnek, hogy a saját mocskukban fetrengenek egyedül. Az életük hátralévő részét pedig az teszi majd ki, hogy másokra próbálják vetíteni a saját nyomorúságos szellemi szegénységüket. Ez a nagy rocker is pl egy ilyen, verje csak magát, ti meg ne foglalkozzatok az ilyenekkel.
Hajrá

Szólj hozzá!

YouTube