bugZ bugZ bugZ

Név:
bugZ

Bemutatkozó:
A bugZ zenekar 2002-ben alakult. Az alapító tagok Fischer Róbert és Domokos Balázs bár eltérő stílust képviseltek, gyorsan közös hangra találtak. Néhány hónapon át tartó doboskeresés és próbálkozás után összeállt a csapat.

A zenekar 2003-tól az alábbi felállásban zenélt:
Fischer Róbert - gitár, ének Domokos Balázs - basszusgitár, vokál Nagy Dezső - dob Nagy Péter - gitár
Nagy Péter néhány koncert után egyéb elfoglaltságaira és zenei stílusirányzatának eltérése miatt kilépett a zenekarból. A bugZ úgy döntött, hogy nem keres utódot, inkább trió felállásban folytatta a munkát.

A zenekar 2004 elején rögzítette Megaszt(á)r című, három dalt tartalmazó demoját a H15 stúdióban, Mecseki Tibor hangmérnök segítségével. A visszajelzések pozitív mivolta ellenére kiadóhoz nem jutott el az anyag, így főleg magán úton került terjesztésre. A három szám három különböző stílusjegyekkel felruházott alkotás volt. A címadó dal pörgős, punk-rock jellegű dinamizmusa mellett az Egy Kis Élet című lassúbb elmélkedés, és A Másik Oldalon elnevezésű, sokak által vitatott módon "pszichedelikus" alternatív rockba hajló nóta kapott helyet.

A 2005-2007-es évek a koncertezés és a zeneszerzés jegyében teltek. Tehetségkutatókon, kisebb nyári fesztiválokon lépett fel a zenekar. 2007 nyarának végén elkészült az első klip is a Kislány Koromban című dalra. A házi készítésű videó különlegessége, hogy részben az Üvegtigris című, méltán népszerű magyar vígjáték forgatási helyszínén került felvételre.

2007 közepén-végén megérett a döntés, és a bugZ nagylemez-felvételre adta a fejét. Domokos Balázs időközben belépett az Unbowed nevű metalcore formációba. Mivel hozzá közelebb álló zenei stílust képviselő zenekarról volt szó, és mivel egyéb elfoglaltságai miatt nem tudta vállalni, hogy két bandában dolgozzon teljes erőbedobással, 2007 végén kilépett.

A bugZ első nagylemezét az érdi Fantomas stúdióban rögzítette, Birkás Geri és Szekeres András vezényletével. A korong 15 dalt tartalmaz majd, régi és új nóták is megtalálhatóak rajta, és az EDGE Records gondozásában, 2009 augusztusában jelent meg.

Az újkori debütáló koncert a dunaújvárosi Terminál Bárban volt, 2009. december 5.-én.

2009 és 2010 ősze között Dudás Pityu dob/vokál poszton szerepelt, majd a zenekar értékesítette őt a Tirpunkba. Dobos "Tonyó" Gergő pedig 2010 első feléig session basszistaként. A bőgősposztra 2010 derekán a Flúgból jól ismert Szabó Gergely került, aki sajnos sűrű elfoglaltsága miatt nem tudta hosszabb időre vállalni a zenélést, viszont nagyon sokat adott a bandának.

2010 őszén végül - sokéves várakozás után - a bugZ régi barátja, Bognár "Bob" Zsolt (ex-ReACToR, ex-Alcohol) lett a dobos. Bob már régóta a banda körül tevékenykedett, valamint a lemez legnagyobb részén is ő püföli a bőröket.

2010 végén a lemezen is szereplő Mezei Balázs vette kézbe a basszusgitárt. Balázs már korábban besegített koncerteken, és az ismeretség is visszanyúlik 2007-re, így igen hamar beilleszkedett.

2010 elég sűrűn telt koncertek tekintetében, és a lendületből 2011-re sem kíván visszavenni a zenekar. Tervek 2011-re:

- nagylemez-felvétel
- klipek
- turné
- fesztiválok.

Műfaj:
rock / metál

Számok:


Cím: Éljenek a nők!
Szerző: Fischer Róbert


Cím: Indulok a fénybe
Szerző: Fischer Róbert


Cím: Apu
Szerző: Fischer Róbert


Cím: Nem várt lebegés
Szerző: Fischer Róbert


Cím: Egy kis élet
Szerző: Fischer Róbert

Videók:
http://www.youtube.com/watch?v=bNwuMewkWCU

Weboldal:
http://www.bugZ.hu

E-mail cím:
bugZ...@gmail.com

Státusza: kiesett

Szavazatok: 62

Fórum / / / vélemények
#1 Parragh Ágnes
2011. január 9. 21:39

like it :)

#2 RoBBie (bugZ)
2011. január 9. 21:57

köszi Ági!

pussz

#3 Mr. Devil
2011. január 19. 16:10

sirály....

Szólj hozzá!

YouTube