Angel Angel Angel

Név:
Angel

Bemutatkozó:
A látszat néha csal…

Angel 1990-ben született, jelenleg Budapesten él. Már az általános iskola idején közel került a színpadhoz és a zenéhez. Több évig irodalmi színpadra járt, néptáncot, jazz balettot, majd hip hop táncot tanult. Ez időkben íródtak meg első versei, novellái, később dalszövegei is.

Rappelni 2008-ban kezdett, melynek első komolyabb eredménye a 2010 januárjában megjelent Angel – Kell a hip hop Ep volt. A visszajelzéseknek köszönhetően még ebben az évben elkészült egy nagylemez és két kislemez:
* Angel – Kicsi angyal LP
* Angel – Remix EP I.
* Angel – A látszat néha csaj EP

2010 végén az Angel – Szívem érted rapdes című szám jelölve lett a hiphop.hu zenedíjon, „Az év dala” kategóriában, az Angel – Kirakatbábu pedig felkerült a rap.hu 3. valogatáslemezére.

2010 decemberében a Tini Lady Magazinban is találkozhattunk vele egy kétoldalas interjú keretében.

2011-ben Magyarország egyik legkedveltebb női mc-jeként toborozza rajongóit. Youtube feltöltéseit közel 200.000-en tekintették meg, Facebook rajongói oldala pedig átlépte a 10.000 tagot.

★ Interjú I.: http://84fuhrer.blogspot.com/2010/06/interju-angel-el-fehervari-rapper.html

★ Interjú II.: http://tiniladymagazin.blogspot.com/2010/12/angel-pimaszul-oszinte.html

★ Interjú III.: http://84fuhrer.blogspot.com/2010/06/karacsonyi-exkluziv-interju-angel-el.html

Ha tetszett, amit itt láttál/hallottál, szavazz rám! :)
(Ha nem tetszett, akkor is szavazhatsz, nem fogok megharagudni érte... ;))
Puszi, pacsi, peace!

Műfaj:
hiphop / reggae / dancehall

Számok:


Cím: Kirakatbábu
Szerző: Angel


Cím: Eltitkolt könnyek
Szerző: Angel km. SMF


Cím: Benned volt
Szerző: Angel km. DD Kobe

Videók:
http://www.youtube.com/watch?v=uP_mycVy2Xc
http://www.youtube.com/watch?v=SH68zPiTbiM
http://www.youtube.com/watch?v=ZePMnOifaKs

Weboldal:
http://www.facebook.com/pages/Angel/112199255463080

E-mail cím:
ange...@gmail.com

Státusza: kiesett

Szavazatok: 481

Fórum / / / vélemények
#1 Labyrinth
2010. december 17. 12:48

Rakd Oda csajszi! Sok sikert Kívánok neked! (:

#2 Jeay of Bak-Elit
2010. december 18. 12:04

tetszik.nem rossz főleg hogy nemrég kezdted!!!!!
Csak így tovább Angel!!!!!!!

#3 Angel
2010. december 18. 14:15

Köszönöm szépen! Igyekszem.. :)

#4 Boky
2010. december 19. 12:51

végre egy gádzsi aki megmondja a frankót ! zsír !

#5 Cs.Erika
2010. december 19. 13:27

Szia!!NAGYOON JÓÓÓÓ!!!!!!!:) Eddig kb. vagy 10 e-mail címről szavaztam!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!Most aktiválgatom!:)

#6 Angel
2010. december 19. 13:41

Kösz-kösz nektek és az egész családnak! xD

#7 Cimicuny Cs.E..............................
2010. december 19. 13:54

nincsmit:)
Am nem csak saját e-mail címekről lett szavazva,hanem mutattam anyuméknak,unokatesóéknak,és nekik is megtetszett...:)
Ezentúl most már ők is rajongóid!!!!!!!:)

#8 Gyurik Csilla
2010. december 20. 13:01

Csak így tovább:) Nagyon jó vagy!!!

#9 Angel
2010. december 20. 17:23

Köszi szépen! :):)

#10 feri g
2010. december 22. 1:08

szija angel
meghallottam,és szivemhez kaptam,jol tolod :D
véégre egy olyan lány,aki nem tuc.tucot tolja,hane migen is a feka rapperek nyomába akar lépni,lányok nyomába :-O :P:PxD
amm nekem nagyon tetszett,én amiota élek rappet hallgatok,de ez ahoz képest h nem rég kezddted,dicséretes,hajrá,minél előrébb :D:D:É
grt. :D

#11 Johnny Hungarian
2010. december 22. 23:29

Nagyon tuti lett az új albumod! Ezt is szeressük nagyon. Mééég ilyeneket sokat.
Csak szárnyalj mint egy 'angyal'. :))) Te vagy a király! :P:D

#12 Angel
2010. december 23. 11:55

Köszönöm szépen a kedves sorokat! Nagyon jól esik! :) A következő album még jobb lesz! ;)

#13 BrUu***
2010. december 26. 13:07

Király vagy csajszi csaak így tovább:)

#14 Angel
2010. december 26. 20:25

Kösz szépen! :)

#15 Mr.Black
2010. december 27. 11:39

Csak így tovább nagyon tuti Angel vagy.Hol lehet megvenni az albumaidat?Mostanában csak a te számaidat hallgatom,ja meg a szomszédok is egyszerűen nem lehet halkan hallgatni.

#16 Angel
2010. december 27. 21:17

Köszönöm! :)

Az albumok a netről letölthetőek:

Angel - Kell a hip hop EP:
http://www.mediafire.com/?0z32lrjbam4m9vy
Angel - Kicsi angyal LP:
http://www.mediafire.com/?4p3ae9zl94wbncc
Angel - Remix EP:
http://www.mediafire.com/?0z32lrjbam4m9vy
Angel - A látszat néha csaj EP:
http://www.mediafire.com/?4wc0ok8cp50cx87

#17 Mr.Black
2010. december 28. 8:37

Köszönöm a letőltési oldalakat.Hajrá csajos,még sokkal több albumot kivánok neked.

#18 Angel
2010. december 28. 11:04

Köszi! Remélem, lesznek! ;)

#19 sadlmasld
2010. december 28. 21:21

dsadsadsadasdasdsadsa

#20 olika
2010. december 29. 12:20

Csak annyit tudok mondani, hogy benned nincs meg az X faktor angyalom.
Régen még volt tisztelet az emberekben ,hogy amihez igazából nem értenek, azt felfogták és nem erőltették, de manapság már nincs megállás.
Nem mindenki születik zenésznek, rappernek sem.
Kár hogy te nem láttad be.
Ja hogy a véleményem és a kritikám?
Lopott szar. Ebben a sorrendben.

#21 Angel
2010. december 29. 13:06

Már kezdtem hiányolni a negatív kritikát...
Olika, a véleményed számomra annyit ér, mint amilyen szépen ki tudtad fejezni magad... És ha már a tiszteletnél tartunk.. Azt most bizonyítottad be, hogy belőled is kihalt.
Pacsi

#22 Szika
2010. december 29. 13:18

Nem érzed gáznak, h így fejezed ki a véleményed?:) a kritika azt jelenti, h intelligensen és kultúráltan leírod, h mit gondolsz arról amit Angel csinál. ha nem tetszik ezvan, spirte, de nem kell leszarozni :). szánalom.

#23 olika
2010. december 29. 15:28

Nem érzem gáznak a kritikát, mert nincs önkritikája itt nagyon sok mindenkinek, és ha ezt emberek közé meri valaki mutogatni az ilyen kritikát érdemel.
Ezt a szövegvilágot, ezt az észosztás, és ezt a zenét súlyos büntetéssel kellene jutalmazni.
Ez nem művészet itt hanem Stílusgyakorlat ( és annak is 0)

#24 Angel
2010. december 29. 18:03

Olika, kívánom, hogy ez legyen a legnagyobb problémád! :)

#25 Misi
2010. december 29. 20:58

EZ NAGYON ROSSZ!!!ilyet nem szabad csinálni

#26 Angel
2010. december 30. 10:02

Misi, nyilván te fogod megmondani, hogy mit szabad és mit nem.. Emellett van két rossz hírem:
1. Nagyon sok mindenkinek tetszik, nem vagyunk egyformák...
2. Ha nem tetszik, ne hallgasd! Senkit nem fog zavarni, ha megtalálod a jobb sarokban lévő fehér X-et a piros négyzetben! ;)
Pacsi

#27 zetor
2011. január 1. 12:33

szolj ha itthon leszel csajszi.. 1 track-et összedobhatnánk :)
puuussza

#28 Szöszi Dorci
2011. január 1. 17:13

Hát nagyon nagy vagy és mindenkinek boldog új évet ;)

#29 hajni
2011. január 1. 19:43

hajrá

#30 barby
2011. január 2. 13:03

áááá nanon cool vagy :)

#31 Kiss Diego
2011. január 2. 14:37

aki ezt rossznak minősitti az mért nem indult az X-FAKTORBA ha ezt leszólja ő talán tud énekelni vagy rapperni,
am jó az ÚJ albumod is:)az összes jó szerintem
ne hagyd abba csináld :) tehetséges vagy benne igy tovább szia

#32 Angel
2011. január 2. 20:20

Köszi-köszi mindenkinek! :) Nagyon aranyosak vagytok! :)

#33 aqwed
2011. január 4. 23:55

Sajna nekem sem tetszik.
Az a baj, hogy nekem ez is olyan tömegszám. Több száz másik szám szól ugyanerről a témáról, ugyanezeket a dolgokat ismételgetve. Meg sajna néhol nem is mondod ki rendesen a szavakat, hiányzó betűk vannak néhány résznél. (és nem a hallásommal van bajom, mert én sokszor hadarok, és lehet, hogy ezért, de nagyon gyors szövegeket is képes vagyok pontosan kihallani)
És egy komoly előadó nem ír ilyet, hogy "Ha nem tetszik, ne hallgasd!". Gondolom nem úgy jött ide, hogy tudta előre, hogy nem fog tetszeni. Meghallgatta, írt egy véleményt, és igen, valószínű rányomott a piros x-re és nem is hallgatja meg többet. Ezzel nem hiszem, hogy nagy információt mondtál neki.
És remélem az én "véleményem is számodra annyit ér, mint amilyen szépen ki tudtam fejezni magam".

#34 Angel
2011. január 5. 17:31

Már csak azt nem értem, hogy miért éreztek késztetést arra, hogy megosszátok velem azt, hogy "nem tetszik". Nekem sem tetszik sok minden, mégsem kezdek el mindenkinek írogatni, hogy ez így nem jó, meg úgy nem jó.. Nem rappelek túl régóta, igyekszem mindig jobban és tisztában vagyok a hibáimmal. Hiába írjátok le egymás után ötször, tízszer, stb.. abbahagyni nem fogom, csak próbálok jobb lenni. Nem tetszhet mindenkinek minden, senki sem tökéletes, én sem és a munkám sem... DE szeretem csinálni, sokaknak tetszik és ez nekem épp elég.

#35 szelenczei
2011. január 5. 18:49

nagyon jol nyomod és ha valaki nem tudná nem is kell hogy tisztán halhato legyen aki nem ismeri a szleng kifejezést annak nemis lehet jo amit hall

#36 aqwed
2011. január 5. 22:44

Látszik, hogy fiatal vagy még.. :)
Nem bírod a kritikát, pedig egy előadónak ez alapvető lenne. Pont ezért, mert nem tetszhet mindenkinek minden. És semmi baj nincs azzal, hogy most kezdted, hanem épp ezért kellene "örülni" a negatív kritikának, mert abból lehet TANULNI! Vannak persze a tipikus parasztok, hogy "ez szar bmeg". Na azokkal tényleg nem kell foglalkozni. De te megosztottál a világgal valamit, és véleményt vársz. És az élet nem mindig habostorta. Lesz akinek tetszik, lesz akinek nem. Ha ezt nem tudod elfogadni, akkor kár benevezni ilyen helyekre, és kár csinálni az egészet. De én nem ezt mondtam.

És hidd el, senkinek sem célja, hogy abba hagyd, mert:
1: az "ezszar" típusúak magasról tesznek rá, hogy mit fogsz csinálni, 3 perc múlva már más videót/zenét ócsárolnak
2: aki meg építő kritikát ír, az pont azért írja, hogy jobb legyél (ha megfogadod).

De lehet, hogy azért fogod így fel ezeket a kritikákat, mert nem nőttél még fel a dologhoz. :) De majd talán 2-3 év múlva rájössz, hogy bizony kell a negatív visszhang is. Ha abbahagytad, akkor azért, mert látni fogod, hogy jobb lett volna megfogadni, ha meg nem hagyod abba, akkor meg ahogy fejlődsz, rájössz, hogy lehet, hogy igazuk volt azoknak akik ÉPÍTŐ jellegű kritikákkal illettek.

Remélem valamennyire érted. Sok sikert! :)

#37 András
2011. január 6. 11:40

Ne foglalkozz senkivel.
Csináld azt, amit szeretsz és úgy, ahogy szereted. Így magadért fognak szeretni ezután is.
Ebben az országban mindenki nagy mestere annak, hogy megmondja mit hogyan kell csinálni.
Úgy is meg fogod hallani azokat, akiket érdemes, a többivel meg ne is foglalkozz, mert jó az amit csinálsz.
Én őszintén megmondom, egyáltalán nem az ilyen típusú zenéket szeretem, sőt nem is az ilyeneket szoktam hallgatni, mégis most megtettem és egyáltalán nem bántam meg. Csak így tovább

#38 Angel
2011. január 6. 15:17

Köszönöm! :)

#39 Gerő András /skizohekky/
2011. január 6. 18:17

Wow! Felettébb érdekes. Nemsokára megrendezem második kisebb hiphop rendezvényem itt Bp-n, ha érdekelne fellépés kérlek dobj egy üzit: skizotype@myspace.com ! köszi !

#40 dolii
2011. január 6. 20:35

szavaztam ..
szavaz lécii te is.. :)
http://myvip.com/missmyvip2010/dolha-eliza

#41 Angel
2011. január 6. 20:47

Írtam. Szavaztam.
Köszönöm. :)

#42 MeNő
2011. január 7. 14:37

Nagyon jó egyértelmű hogy ment a szavazat :D Sok sikert és Így tovább!! Ne foglalkozz semmivel csak csináld és lessz eredmény...

#43 cl
2011. január 8. 23:19

azért ez nem semmi... gratz csak így tovább...

ez az SMF srác is rendesen oda tette. nemtudom miért nem hallottam ilyen mc-kről egész idáig, miközben már fluor bemászik az ablakomon és megerőszakolja a legoimat :D szar világban élünk amit ti visztek előre! hajrá

#44 Angel
2011. január 8. 23:50

Köszönöm szépen mindkettőtöknek! :) Remélem, a későbbiekben sem okozom csalódást! :)

#45 rádios01
2011. január 9. 10:30

Csak igy tovább!!

#46 G-Force One*
2011. január 10. 11:52

Angyalka szükségem lenne valamilyen elérhetőségedre, nem a cukrosbácsi vagyok :D, fellépéssel kapcsolatban szeretnék veled beszélni.. Ha érdekel kérlek írj a gtr108@citromail.hu e-mail címre.. Előre iss köszönöm :)

#47 Angel
2011. január 10. 12:53

Igyekszem! :)
Megbeszélve! ;)

#48 DeeLoo
2011. január 10. 21:33

Szia! rég óta a NŐI REP-ért rajongok és te si közötük lettél az élen! Szavaztam és nagyon tetszik a hangod és a zenéid! sok sikert

#49 szasza
2011. január 10. 22:45

Hali!
Bár nem vagyok rajongója ennek a stílusnak, de hallgatok ilyet. Igaz, csak egy előadó műveit hallgatom, szeretem. Amit csinálsz az nem rossz, csak még kicsit nyersnek érzem, van még mit tanulnod, de még előtted az élet! :) A lényeg (szerintem), ne legyél sablonos, önmagadat add és ragaszkodj ahhoz aki vagy!
Csak így tovább!

Akinek meg nem tetszik:
"Mindenki nem rajonghat értem, ez csak természetes
nem rajongok érted én sem...
Ebben a tudatban lenne hozzád egy kérésem:
Fogd be a pofád, engem meg hagyjál már végre békében!"
:)

#50 Kakostekercs
2011. január 10. 22:54

Sziasztok egynek elmegy meglehet hallgatni unalmas órákban igaz nem egy DSP vagy Hősök de mindenkinek el kell kezdeni valahol hajrá.

#51 Lightformat
2011. január 12. 10:34

Hello!

Az elso es a harmadik track valalhatatlan egy stilus ne haragudj.
Az elso olyan mint amikor erolkodik szaras kozben valaki vagy mindenkeppen meg akarja mondani a tutit.
Mar reg nem divat ez a fajta style es valojaban mindig is ciki volt. Ezt skippelnem a helyedben.

A harmadik meg ezzel a vocoderes placsmaggal mintha egy mucsarocsogei discoban hallanek egy z kategorias szamot a helyi valakiktol.


Ugyanakkor a 2.track az ami szerintem hozzad a legjobban passzol. Ugyhogy ha elfogadsz egy tanacsot, akkor ezt az iranyvonalat probalod kepviselni es erositeni.

Ajanlom figyelmedbe Pretty Lights munkassagat!

http://www.prettylightsmusic.com/

Inspiralodni tokeletes lehet szamodra.
Ingyenes letoltesekkel.

Ez a hozzaszolas magaba foglalta a negativ dolgokat es a pozitiv dolgokat is. Remelem probalsz nyitni eziranyban, mert szerintem jol mukodne adolog es nagy valoszinuseggel jol is allna neked. Ellentetben az elso es harmadik bohockodassal.

Tovabbi szep napot esremelem nincs bemorcizzas.?

#52 Angel
2011. január 12. 17:19

Lightformat, dehogy van bemorcizás.. de én a saját fejem után megyek, azt csinálom, ami nekem tetszik.. Sokaknak pont a Kirakatbábu a kedvence, szóval marad ott, ahol van. :) De köszönöm az észrevételeket Neked is és az előtted szólóknak is!

Pacsi

#53 Mr. Joshua
2011. január 13. 18:30

Szerintem keress egy másik énekest a bandába.

#54 D
2011. január 13. 18:34

Szia!

Olvastam itt érdeklődésből a sok kommentet. Jópofa.
Nem hallgatok rappet, meg hip-hopot sem, nem az én műfajom :)
Csak azért kattintottam rád, mert kiváncsi vagyok a nem rock/metál jelentkezőkkel (azokkal dunát lehet rekeszteni:)).
Nm értek a műfajhoz meg se énekelni, se rappelni nem tudok szval nm vélemyényezem a dolgot, de jópofa amit csinálsz! (Mondjuk az uccsó szám télleg gáz 1 kicsit...)
Szerintem nyomasd tovább a dolgot, mert aki ennyire megosztja a közönséget, az ha jó irányba megy és nem hagyja el a lelkesedése, akkor király dolgokat csinálhat ;)
respect girl!

#55 építőjellegű kritika
2011. január 14. 0:38

angel!
azon felül, hogy nem bírod a kritikát, a zenéd sem jó. hallgass ludditákat, ha érdekel a minőségi csaj-rap. ezzel a stílussal tényleg az a baj, hogy mindenki csinálja, még azok is, akiknek semmi tehetségük. maradj csak a fotózkdásnál, néhány képed egész jó.

#56 Angel
2011. január 14. 10:28

Köszönöm D! :)

építőjellegű kritika, te hallgass Ludditákat nyugodtan, de nekem ez tetszik, ezt fogom csinálni és nem érdekel melyiket hányan csinálják..
köszi

#57 Esztee
2011. január 14. 12:40

A negatív kritikára itt van egy felelet:
"...Engem nem muszáj hallgatni,
Ha nem tetszik a stílus hát nyugodtan el lehet ballagni
Ott a fehér "x" a piros négyzetben,
Egy kattintás az egész,
Felfogni drága, a te szintednek sem nehéz!..."
Angel-Kicsi angyal LP-Intro

Szerintem te vagy a legjobb és mindig támogatni foglak amiben lehet!

#58 SantaClaus
2011. január 14. 21:43

Te műkurva :D

#59 Mike
2011. január 16. 20:53

Mi ez a fos atyaég... !

#60 xxxxx
2011. január 18. 14:17

Nekem TETSZIK a zenéd, de ahogy a negatív kritikákra reagálsz az egy óvodás szintje.. Milyen egy kis nyafka picsa vagy.. Ennyi idősen lehetne már egy kis eszed.. Egyébként meg a szamár, meg a farkam megy a saját feje után, gratulálok a válaszhoz :D

#61 Angel
2011. január 18. 17:41

Kedves xxxxx! Ha te mindig azt csinálod, amit mások mondanak, akkor csak sajnálni tudlak... :)

#62 lana
2011. január 19. 21:00

Szia!
Az első és második szám nagyon tetszik, bár nem vagyok nagy rap-fan, a szövegek megfogtak. Főleg az első számban, milyen igaz, amiről rappelsz....:)
K*vajó dalszövegeket írsz:DD
Viszont a kritikára tényleg ne legyél ilyen érzékeny, ezt nem bántásból mondom, lesz ez még rosszabb is... sajnos.
További sok sikert! :)

#63 ejejjj
2011. január 20. 21:29

Hihetetlen hogy emberek ezt hip hop-nak nevezik. Ezt körbe írhatnám, de ami először eszembe jutott erről a lányról és a zenéjéről hogy SZAR! És milyen kreativitás mentes név ez... Angel. És ő kapott a legtöbb szavazatot???Nála ezerszer jobbak is vannak.Tizenéves ratyik nőjetek fel!!!

#64 Kelly
2011. január 20. 22:43

Egyetértek az előttem szólóval, dettó ezt akartam írni. Ne haragudj de annyira szörnyen rossz amit csinálsz, hogy nincs rá szó. Mintha paródia lenne, de még annak is rossz. Felháborító, hogy ennyi szavazatod van, vicc az egész. Ennyi igénytelen ember lenne ebben az országban?!??!! Ezt nem hiszem el!!

#65 Angel
2011. január 21. 9:15

Nos, nem tudom mennyire kéne, hogy érdekeljen az olyan kritika, amiben az illetőnek még a látásával is baj van... Messze nem nekem van a legtöbb szavazatom. :)
Egyébként igazad van, az "ejejj" sokkal kreatívabb... Én kérek elnézést, hogy az Angel becenév ragadt rám x évvel ezelőtt és ezen nem változtattam... :)
Természetesen nem haragszom egyikőtökre sem... Örülök, hogy ez a legnagyobb problémátok, hogy én nektek nem tetsző zenét készítek és másoknak mégis tetszik... :)
Pacsi

#66 Angel
2011. január 21. 9:18

lana, neked külön köszönöm szépen, örülök, hogy tetszenek a dalszövegek, idén lesznek még jobbak is.. ;)
A kritikákat szerintem fogadhatnám rosszabbul is.. Egyszerűen szeretek kiállni az igazam mellett és rávilágítani dolgokra. Természetesen az értelmetlen hozzászólásokkal utána nem is foglalkozom már, viszont amelyiket lehet, azt próbálom előnyömre fordítani.. :)

#67 Jedi
2011. január 23. 0:45

ha te közkedvelt vagy akkor én atomfizikus...A zenének inkább azt a címet add hogy "A fülem tőled raped szét".

#68 Angel
2011. január 23. 19:18

Meg lehet nézni a facebook rajongói oldalamat. :)

#69 Illest
2011. január 23. 21:40

A facebook-on még a szar is terjed.
Szerintem azoknak az embereknek a 80%-a nem hallott még normális rap zenét, hogy ennyire istenítenek téged. Szomorú, hogy valakinél itt kezdődik a rap. Ne szállj el ennyire magadtól, a nyávogós hangodtól + a nem létező flow-dtól, mert az egész szakma rajtad röhög. :)

#70 Jedi
2011. január 23. 21:46

láttam a facebook oldaladat...és mi olyan nagy szám benne?az hogy 10ezer ember nyomott rá a lájkra??vagy az a nagy szám 200ezer ember nézett meg a youtube-on?abból 35000 miattam,mert feltöltöttem ahogy a szobádban szerencsétlenkedsz....és akkor a napiszar még szóba se jött :D Feltöltsem újra?;)
Üdv:"Mr Hater" :D

#71 Ukg
2011. január 24. 0:47

a műszervei lebénították,agyilag és szellemileg is szegényt...személyiség hasadás végett írta meg a kirakatbábut,ami valójában saját magáról szól...ne legyetek már vele ilyen gonoszak.... :(

#72 Angel
2011. január 24. 10:52

Na, igen... Úgy könnyű pofázni, hogy nem vállaljátok fel magatokat... nem is ismertek.. itt nem az én agyammal van baj, hanem a tiétekkel, nem kicsit! :)

#73 Illest
2011. január 24. 17:30

Te ismersz minket?.. .Nem!.Akkor miről pofázol, hogy velünk van a baj? :) Úristen! Saját magad ellen beszélsz. Ennyire hülye nem lehetsz! :)
Itt rajtad van a hangsúly... nem rajtunk. Te vállaltad fel magad így vállald a következményeket... a jót + a rosszat, mert ez ezzel jár! Én felvállaltam a nevemet esetleg fényképet ne küldjek? Ha meg nem tudod elviselni akkor lapulj ott meg ahol eddig voltál aztán bújj elő ha kicsivel több tehetség és ész szorult beléd ergo felnőttél, hogy felnőtt módjára tudd kezelni ezeket a helyzeteket!
Ui: Elkényeztetett kis picsák a hip hop-ba nem valók! :)

#74 Ukg
2011. január 24. 21:15

lájk :DDDDD
A társadalom romlik,sajni el kell fogadnunk Illest...vannak és lesznek még szánalmas emberek,akik csinálni akarnak valamit,mert azok akiket sorra leszopott ezt mondják neki,hogy esetleg jó lenne az a kula amit írt...szarból nem lehet várat építeni,fogd fel és húzz a kurva faszba...Angel...pfff angyalian rúgnálak fel a csillagos égig ha tudnám,hogy attól hallgathatóvá válik az a valami amit két erőteljes szarás után nyomtál ki magadból....

#75 Angel
2011. január 24. 22:53

Ukg, nem muszáj hallgatni és velem foglalkozni, el lehet innen takarodni! De nyilván neked még annyi eszed sincs, hogy ezt felfogd!
Mellesleg rólatok itt ugyanúgy szó van, mert ti játszátok itt a f*sza gyereket, pedig senki nem kérte... de mindegy is.. részemről ezt lezártam, mert veletek ellentétben, nekem ennél van jobb dolgom is...

#76 Ukg
2011. január 24. 23:03

nagyon kinyílt a csipád angyalka,tojáshéj még a segged alatt és itt oltogatod a jobbakat?pff...szállj magadba mert nagyon rossz vége lesz ennek....
jah és tudom h nem muszáj hallgatni a szarodat...ááá van isten :DDDD
te kis fikadék

#77 Jedi
2011. január 25. 2:55

Szavaztam!!! csak nem rád....hehe.ribanc.

#78 ZSUA
2011. január 25. 13:03

BONEY SOKKAL SOKKAL SOKKAL JOBBAN REPPEL NÁLAD
Ő FOGJA MEGNYERNI

#79 Angel
2011. január 26. 17:26

:'(
szemetek :'''''(
haggyatokmár békén,tudom hogy szar amit csinálok,tudom hogy lekéne állnom ezzel a nyálreppeléssel...egy szerencsétlen balfasz vagyok.TUDOM :'(

#80 Virág
2011. január 27. 16:29

na idefigyeljetek!!! negatív kritika alatt nem ócsárolást értünk...ha így beszéltek mással akkor előtte hasonlítsátok már magatokat hozzá tudtok ti egyáltalán rappelni? mert én nem hinném...ez az ő stílusa és ebbe nemigen kéne beleszólni...és már bocsi de senki sem mondta h xy jobb mint ő...egyeseknek esetleg ha meg csak ilyen szemétkedéseket tudtok kilökni magatokból...Angel még külföldön is keresett ember lehet akkor meg majd lestek ő egy egyéniség:Dmindenki máshogy látja a világot és ezt akarja szavakba foglalni na szal mielőtt letörnétek egy feltörekvő csillag lelkesedését nézzetek magatokba.

#81 saaaas
2011. január 28. 8:33

Virág:
Ezzel csak az a gond, hogy a normális, építő jellegű kritikával sem foglalkozott, tett rá magasról. Sőt, ilyen "Ha te is mindig azt csinálod amit mások mondanak..." -al válaszolgatott. És ahogy fentebb írták kicsit le lehetne szállni a magas lóról..
Na mindezek miatt indult el az osztogatás+káromkodás. Én anno az elsők között írtam egy (szerintem) normális építő kritikát, amiben leírtam, hogy ha ekkora pofája van (akor még szebben fogalmaztam) akkor ez lesz a vége. Igazam lett...

#82 Angel
2011. január 28. 17:08

és????leszartalak akkor is és most is
NEMÉRDEKELTEK!!!!!!!!!!

#83 saaaas
2011. január 28. 19:34

Pfff... -.- Ennyit rólad.. Ha ennyire nem érdekel senki, akkor énekelj a négy falnak te kis fattyú..
Inkább ne írtad volna ki, hogy 1990-ben születtél..
Mert ha pl 15 éves lennél, akkor még azt mondom apád ad 1-2 pofont és észhez térsz.. De így? 20 évesen? Haha :D Hülye kis ringyó.. -____-

#84 Angel
2011. január 28. 19:36

Jól van igazad van.. Csak azért vagyok ilyen, mert apu amíg 13 éves voltam, minden héten leszopatta a gennyes farkát velem, és véresre kúrta a végbelemet.. És hát ez miatt lettem ilyen retardált.. Sajnálom :(
Hidd el nekem sem volt jó.. Bár csak anyát nyalhattam volna.. :(

#85 Madia
2011. január 30. 0:59

Srácok....
Jézusom....
elolvastam azokba a zenekarokba ahol ilyen sok szavazat szám volt, netán első 5 ben benne lehettek, én nem írtam véleményt sehova, de ezt nem bírom már nézni.
Az egy dolog , hogy valaki véleményt ír.
Akár pozitív, akár negatív.
Az is egy dolog ,hogy van aki annyira tömören fogalmaz ,hogy szar, vagy király.
Az is egy dolog, hogy csalnak e a szavazáson vagy nem ( itt nem merült fel, de amúgy hajjaj...)
Még az is előfordult ritkán, hogy már egymást .
szapulták az emberek, kedves szavakkal.
De gyerekek ami itt megy az tragikomédia.
Leribancozni valakit elég gáz így jó párezer ember előtt (bár ma már lehet nem számít annyira durvának).
De ezek a gennyes faszozások, meg hasonló vérfertőzős dolgok már ne is haragudjatok ezek nagyon brutálisak...

Abba belegondolt bármelyikőtök hogy a 20 éves leányzónak vannak mondjuk 12 éves ismerősei is?
És ezt fogják olvasni?
Teljesen abnormálisak vagytok.
Ez alól a művésznő sem kivétel, mivel az említett példa pont az ő száját hagyta el. Mellesleg a forrófejűségre vonatkozó véleménynek sajnos igaza lett, kiborítottátok a lányt ,aki nem lereagálta, hanem kifakadt, lejáratva magát, porig alázva minden renoméját.

De most ez kinek volt jó, hogy sikerült kiborítani egy húszévest?
Gratulálok...
És csodálkoztok ,hogy jön egy médiatörvény?
Mert én már nem...( Párttalanul, és politika mentesen, mint aktualitást hoztam fel)

#86 Jedi
2011. január 30. 18:58

az utolsó előtti komment mekkora XDDDD behalok!!!!!!!
Madiának meg annyi esze van mint egy hintalónak :DD

#87 Angel
2011. január 30. 20:04

Jah...kiborultam mert egy rohadt csicska vagyok xDDDD
Nemis kellett volna neveznem,nemis kéne élnem...megyek és felkötöm magam :'(

#88 G.Tibi
2011. január 31. 17:02

Gratulálok a hozzászólóknak. Majki Andrea (Angel) felakasztotta magát. :(

#89 Zsoco
2011. január 31. 17:03

R.I.P.

#90 Tiburon
2011. január 31. 17:04

?

#91 BeNet
2011. január 31. 17:06

:( :'(
MissU

#92 Paprikajancsi
2011. február 1. 22:23

bye bye undi tehén^^

#93 Molnár Anikó
2011. február 3. 14:51

hát hmm remélem hogy Angel nyer

#94 Angel
2011. február 8. 19:22

A 75. hozzászólást írtam én utoljára.. a többi kamu Angel. Grat. Szánalmasak vagytok.

#95 ddkobe
2011. február 8. 19:53

A KAMU ANGEL-nek üzenem: Aki feltörte és ezzel személyiségi jogokat sértett!
Haver Ip-cím alapján a TALENTOMÉTER szervezőségével karöltve, ha kiderül ki mi vagy, olyan pert akasztunk a nyakadba, hogy belegebedsz...

Mit képzelsz magadról te csicska???

#96 Ayame
2011. február 8. 20:34

Szánalmas idióták vagytok!!!! Hogy lehettek ekkora faszkalapok??? Mi a faszt foglalkoztok vele ha ennyire utáljátok? Kényszerített titeket valaki, h szeressétek vagy mi a picsa. Ez csak az értelmiségi szinteteket tükrözi, gyerekes köcsögök....

#97 Paprikajancsi
2011. február 8. 20:38

szóval angel mégse halt meg? :'(
francba.....

#98 Soós Levente
2011. február 8. 20:57

Hát igen. Ezek vagytok ti;szépen bemutatkoztatok !!!
Az építő jellegű kritika arról szól,hogy mit hogyan kellene csinálni hogy jobb legyen (vokál-ok,refrén,
stb...). A kritika pedig egyértélmű : "valami nem tetszik".
Lehet NORMÁLISAN KRITIZÁLNI A MÁSIKAT,
DE NEM LEHORDANI,BEÉGETNI;PLÁNE OBSZCÉN,
BRAZIL SZÖVEGEKKEL !!!
Alig tudom megállni,hogy ne írjak rólatok is....
Csak nekem van tartásom !!!!!
SZÁNALOMRA SEM MÉLTÓ F*SZKALAPOK !!!
Névtelenül mekkora pofátok van....
Az a "KAMU" ratyi gyerek fog hallani rólam.....
VÉGED VAN !!!

#99 XXYXX
2011. február 9. 12:15

Hát srácok szerintem sem szép megtévesztő dolgokat írni, úgyhogy a "kamuangel" tényleg egy f*sz, de ti is balf*szok vagytok:
1: ddkobe: Kurvára nem sértett személyiségi jogokat, mert mivel te is beírhatsz Angel nevet, ő is tudja mondani, hogy neki is ez a beceneve. Úgyhogy nem tört fel semmit te f*szláma.
2: Soós Levente: Na ezért már hamarabb lehetne "pert akasztani a nyakba", mert ez már benne van a nyilvános fenyegetés kategóriában. Okosabban.. -.-'
(De mielőtt velem is veszekednétek: szerintem is f*szság volt, csak ha veszekedsz,ijesztgetsz, akkor értelmesen, mert az ilyen alaptalan "ddkobe" per fenyegetéstől max egy 14 éves pöcs ijedne meg - szóval gondolom aki kitalálta is ez a korosztály lehet)

#100 ZoleeKA
2011. február 9. 14:10

mit képzeltek magatokról kik vagytok tik? egy rim-et nem tudnátok leirni nem hogy egy egész számot csinálni... megnézném ti mit tudtok... eszetek annyi mint a kutyámé... (bocs kutya) gyalázat... családot leoltani meg... ez is oanokra vall h se gyerekszobája nem volt se nevelése :) aki itt ócsárolt meg stb. az sztem lehúzhatja magát... és még visszafogtam magam :)

#101 ddkobe
2011. február 9. 19:26

XXXXYXX -nak

Jól van haver..

#102 ZoleeKA
2011. február 10. 13:18

nyugi D.D. csak irigység netovábbja azt hiszi h még az ő valagából fúj a passzátszél... még nem volt dolga komoly emberekkel... hozzám jó helyre jönnének :P itt megkapnák amit érdemelnek, mert itt majdnem h egész város már "gettó" :D úgy jönne már be a városba h telerakta az alsóját

#103 KRiSSZ
2011. február 12. 0:17

"még nem volt dolga komoly emberekkel", "hozzám jó helyre jönnének"
Vigyázat, megjött a helyi keménycsávó!! Mindenki meneküljön!

#104 Ywett
2011. február 21. 16:53

hát gratulálok mindenkinek(Y)
ha nem tetszik a zenéje,mi a faszomnak hallgatjátok?.OOO
Az intelligencia sugárzik;) ajánlom nektek,angel-csajrap című számát;)
amúgy meg ellehet takarodni a picsába,mert ha szerintetek angel nem rappel,akkor minek van 13.200-as rajongó tábora fészen?:O
verebek-.-
ha meg dislike,akkorsem kell alá írni;)
gyökerek;)

#105 Pompika
2011. március 9. 15:38

Itt fentebb Ywettből tényleg "sugárzik az intelligencia"... :-))
Azt látom egyébként, amit jópár helyen is: ha szépet mondanak, "kösziköszinyimmnyámmugyemilyenjóvagyok?", ha meg nem, akkor minimum "nemkellhallgatniminekhallgatodtakarodj!!!".
Vannak, akik annyira nem bírják a kritikát, hogy nagyon. De akkor minek teszi ide fel a cuccát...?

Szólj hozzá!

YouTube